![]() |
Anyagok és kellékek:
|
1. Először a mécsest tartó rácsot készítjük el, érdemes újságpapíron dolgozni. A hurkapálcából 5 kb. egyforma darabot törünk le. Kettőt egymásra merőlegesen összeragasztunk. |
|
|
2. A mécsest úgy helyezzük el, hogy mindkét pálcikát érintse, majd a harmadik pálcát is merőlegesen elhelyezzük, úgy hogy közrefogja a mécsest, majd ennél kissé beljebb csúsztatva (azért, hogy ne essen ki belőle a mécses, hanem ráhelyezhető legyen) megragasztjuk a pálcát. |
3. A negyedik pálcika felragasztásával bezárjuk a négyszöget. Kivesszük a mécsest és a négyzet felénél elhelyezzük az ötödik pálcikát. Végül vágjuk le egyforma hoszzúra a pálcikák végét. |
|
|
4. Helyezzük rá a szalvétát a lámpásfóliára és mérjük le egy vonalzó segítségével milyen magas és milyen hosszú téglalapokból szeretnénk majd összeállítani a lámpásunkat. Jelöljük be egy ceruzával a lámpásfóliára egy akkora csíkot, melyet majd 4 egyforma téglalapra vághatunk fel. |
5. Jelen esetben a szalvéta alsó csíkját választottuk ki, ez kb. 6.5 cm magas, valamint 10 cm széles téglalapokat jelent. Jelöljük be a szalvéta hátoldalán a ceruzával a méreteket, majd vágjuk ki. |
|
|
6. Vágjuk ki a téglalapokat a lámpásfóliából is. |
7. Válasszuk szét a szalvéta rétegeit és a legfelsőt helyezzük rá a fólia darabra, majd belülről kifelé haladva kenjük rá egy ecsettel a szalvéta ragasztót. |
|
|
8. Miután megszáradt a ragasztó, a lyukasztóval a téglalapok rövidebb oldalán 3 egymástól egyforma távolságra lévő lyukat ütünk a fóliába. |
9. Vágjunk le a rafiából 4 hosszabb darabot és fűzzünk össze két téglalapot. A keresztszemes hímzéshez hasonló öltést használjunk és a lámpás belsejében csomózzuk meg. Ha nem vágjuk le teljesen a lámpás tetejéhez közelebb eső felét a rafiának, akkor akár fel is akaszthatjuk majd. |
|
|
10. Fűzzük össze mind a négy oldalt úgy, hogy a téglalapok kissé homorúak legyenek. |
11. Fordítsuk fejjel lefelé a lámpást és készítsük el az alját. Mérjük le a lámpás átlóját és törjünk le a másik hurkapálcából két ekkora darabot. Kenjük be ragasztóval a pálca két végét és helyezzük el átlósan a lámpásban, pár mm-el lejebb, mint a fólia. |
|
|
12. Most ragasszuk fel a másik pálcikát is, keresztben az előzőn, a másik átló mentén. A két pálcát a keresztezésüknél is összeragaszthatjuk. |
13. Fordítsuk vissza a lámpást és a mécsest tartó rácsot ragasszuk az aljzat közepére. |
|